Közlemény

Posted by on 2012.03.12. hétfő

Örömmel jelentjük be, hogy a tegnapi nappal megalakítottuk az MTTE Civil Társaságot (továbbiakban Társaság). A Társaság feladata, hogy a Magyar Törpesün Tartók és Tenyésztők (MTTE Egyesület) alapszabályában foglalt értékeket képviselje és feladatokat ellássa, az MTTE Egyesület hivatalos bejegyzéséig. Ezt követően a Társaság automatikusan átadja tevékenységeit, programjait az MTTE Egyesületnek majd megszűnik. Az új civil törvény által felkínált társasági formának hála, tehát nem kell a bejegyzés idejének folyamán sem tétlennek lennünk, máris munkához láthatunk.

A most megalakított Társaságba éppen ezért már az MTTE Egyesület bejegyzése előtt is felveszünk tagokat. A Társasághoz való csatlakozás során nem kell tagdíjat fizetni, csupán a Társaság alapítóinak a támogató nyilatkozata és az alapító okirat elfogadása szükséges a felvételhez. A Társaság tagjai egyszerűsített eljárással nyernek majd felvételt az Egyesületbe.

Szeretettel várjuk tehát az elkötelezett süngazdákat, a csatlakozókat!
Éljenek a sünik!

Kelt.: 2012. március 12.

A Társaság alapítói: Halmi Gabriella, Lazányi Károly, Szenczi Ildikó, Tóth Bálint, Zárdáné Bak Melinda

Comments are closed.